csütörtök, május 09, 2013

Búcsú az ovitól, ballagás I.


Azért ballagás I. az alcim, mert most már a kicsik az oviból is elballagnak -tarisznyával, énekkel, stb- ami régebben csak az érettségi előtt volt divat (még az én időmben, bár ez már olyan öregesen hangzik, de lévén kisgyerekes ismerősünk nem nagyon akad, így meglepetésként ért a hír, hogy itt bizony már az óvodából is elballagnak a gyerekek)

Szóval kisballagás ez, aminek szintén illik megadni a módját. Elsőre nem is tudtam, mit és hogyan "kell" csinálni, ezért gondoltam, hogy esetleg pár információ hasznos lehet azoknak akik most vannak hasonló cipőben. Persze minden óvoda más, így egy elég szubjektív (és hosszú) poszt következik! 

Kép


Jöjjenek akkor a tippjeim -nálunk a "nagylány" tavaly ballagott és jópár tudnivalót feljegyeztem magamnak, hogy a jövőre esedékes második ballagómat már rutinosan kormányozhassam ugyane időszakban. 

Először is,a ballagásra meg lehet hívni a nagyikat, nagypapákat, nagybácsikat, keresztszülőket, stb. Nem annyira izgalmas persze, mint amikor érettségi előtt a sok drukkal és izgalommal vegyes örömmel köszöntjük a gyereket, de tagadhatatlanul ez is egy nagy állomás, hiszen szemünk fénye iskolás lesz: gyorsan nő, gyorsan szalad az idő... 

A ballagás akár az első olyan alkalom is lehet, amikor tényleg szép -tradicionális fekete alj, fehérfelsős- ünneplőbe öltöztetjük a gyermeket (sok oviban nem olyan szigorú az ünneplő ruha a többi ünneplő alkalomra) Ez is nagy állomás, megható pillanat, amikor először látjuk és öltöztetjük a kicsit komoly ünneplőbe :)

Az ovis évzáró lehet az egyik olyan alkalom -ballagáskor pláne- amikor apró köszönőajándékot adunk az óvónéniknek, dadusnak, hogy megköszönjük munkájukat. Ballagó csoportnál szokott lenni közös ajándékozás is, de ez oviscsoport és/vagy szülő-függő. Érdemes a szülőtársaknál idejében utánakérdezni, vagy ha akarjuk, megragadni a kezdeményezés lehetőségét.
De ettől függetlenül adhatunk egy apró személyes ajándékot is. Körbekérdeztem pár ismerős óvó- és tanárnénit és mind egyetértve azt mondták, ők az olyan ajándéknak örülnek a legjobban, ami valóban személyes. Tippet is adtak: egy egyszerű köszönőlap amin rajta van egyik oldalon pl. a gyerek fotója, a másikon egy rajz a gyerektől, és pár sor. Nem kell nagy előkészület, vásárlás; elég egy A4-es papír és pár színes ceruza. (Akinek iskolába megy a gyermeke és már megtartották az első iskolai szülőit úgyis kisebbfajta sokkot kapott már attól, mennyi mindent fog kelleni venni az iskolába a tankönyveken kivül...)

A nagy alkalom után pedig érdemes levezetni a nagy izgalmat -pláne ha vendégeink is vannak. Gyermekkoromban ugyan csak általános iskolai bizonyítványosztás és évzáró utáni szokás volt, de elkezdhetjük az óvodai évzárókor is, hogy utána közös fagyizás jön (jó időben). Régebben az évzáró idejekor megbízhatóan jó idő volt, ma már ez rizikósabb, de reméljük a legjobbakat.
A fagyizás pedig egy remek közös program: biztos van a közelben egy fagyizó, a kicsik szeretik a fagyit.

És ami az ajándékozást illeti -már a gyereknek szóló ballagási ajándékra gondolok: igen, szoktak adni, mint minden ilyen nagyobb alkalomnál. Persze nem kötelező, szép gesztus maga a fagyizás is és lehet ajándék az is, ha a gyerek választhat az iskolára tolltartót vagy más taneszközt magának -szóval olyat,amit úgyis meg kell venni, de a minta fontos lehet neki. Úgyis a szokás az, hogy iskolai dolgot adnak a gyereknek. Lehet ez egy kedvenc mesemintás táska, a már említett tolltartó, stb. 


Óvodai ballagásra ajándékötletek gyermekünknek vagy ismerős kisgyermeknek:
  • valami hasznos amit az iskolában használhat majd -tolltartó, táska, uzsis doboz, stb
  • iskolára felkészítő foglalkoztató füzet, pl.: Lexi sorozat (ezt szokták ajánlani óvónénik is)
  • Janikovszky klasszikusa: Már iskolás vagyok című könyv
  • iskolával kapcsolatos könyvek, pl ilyesmik -az iskolás leszek témakörhöz kapcsolódó gyermekkönyvek
  • logikai társasjáték, ami gondolkodós


És még egy tipp az óvodai évek lezárásához:
Szép korszak ez a gyermek életében, de minél nagyobb, idősebb, annál kevésbé fog már emlékezni rá és csak egy-egy kiragadott kép marad meg emlékezetében, ezért is lehet fontos, hogy pár apró emléktárgyat eltegyünk neki ebből a korszakból. Év végén (legkésőbb) az óvónénik oda szokták adni a gyermek évközbeni alkotásait. Ezek közül mazsolázhatunk: hogyan rajzolt embert? Kit rajzolt le mikor a legjobb barátot kellett lerajzolni? Mi volt a kedvenc programja vagy hogyan rajzolt le egy óvodai programot? Hogyan sikerültek a feladatmegoldásai? Miket alkotott gyurmából vagy másból. Érdemes egy-egy képről megkérdezni a gyermeket, miért pont azt/úgy rajzolta, milyen volt az adott program vagy miért ő a legjobb barátja és amit mond leírni röviden a lap hátuljára. Így ez kedves emlékeztető lesz számára is a későbbiekre.

Későbbiekben még szeretnék tippeket adni játékos számolást vagy betűket tanító feladatokhoz, de ezek később jönnek, a nyári szünet környékén.

És még egy fontosság: képek forrását a képekre kattintva érhetitek el!


Print

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...